Menu Content/Inhalt
Kezdőlap
Szociális Expo Nyomtatás E-mail

ImageA szociális szakma egy országos rendezvény keretein belül lehetőséget adott a bemutatkozásra, a nélkülözés és a kirekesztés ellen küzdő civil szervezetek, szociális intézmények számára. A budapesti kétnapos expón workshopok és konferenciabeszélgetések foglalkoztak a szegénység elleni küzdelemmel. A szociális szakma szolgálatáért díjat kapott Ferge Zsuzsa szociológus és az Esély szociálpolitikai folyóirat alkotóközössége. Mindemellett 50 civil szervezet állította ki termékeiket.


Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Szociális Expót , melyre a tizenharmadik kerületi önkormányzat segítségével a József Attila Művelődési Házban került sor. Mint a hagyományos expókon, itt is termékeket és szolgáltatásokat kínáltak a különböző szociális szervezetek a standokon, a workshopok alkalmával pedig tapasztalatcsere valósult meg. A rendezvény a szociális terület összes ágazatát érintette szinte, így foglalkozott a gyermekvédelemmel, családsegítéssel, kistérségi problémákkal, közoktatási témákkal, szenvedélybetegséggel, fogyatékosok ügyével vagy éppen a hajléktalanokkal.  A standokon több mint 50 szervezet mutatkozott be, volt, ahol termékeket is lehetett vásárolni. Azok a szervezetek, akik fogyatékos emberekkel vagy szenvedélybetegekkel foglalkoznak, a rehabilitáció alatt készített termékeket árulták.

Az Expón Fekete Orsolya, az egyik főszervező beszélt a tapasztalatokról.

Az egyik standon fonott kosarak sorakoztak, a másikon fogyatékosok által papírból készített bútorok. Valahol tolnai borral kínáltak, amelyet egy idősotthon lakói készítettek, máshol telefonkönyvek újrahasznosításával készült tálakból válogattam. Méz, lekvár és gyertya pedig több helyen csalogatott a szervezethez. Ki-ki a saját munkáját, módszertanát igyekezett tárgyakkal és kiadványokkal is szemléltetni. A szociális földprogram keretében készült termékeket Ságújfalu standján lehetett megkóstolni.

A szociális földprogram keretében sok család foglalkozik állattenyésztéssel és növénytermesztéssel. Ebben az esetben kimondottan családok támogatásáról van szó, ez a támogatási forma a saját szükségletek kielégítésére jött létre első sorban.  Pénzzel csak az önkormányzatokat támogatja az állam, ők állatokat és növényeket vásárolnak, amelyeket a rászorultak rendelkezésére bocsátnak.

A támogatás részleteiről hallgassák meg a Varga Ernőnével készített interjút!

A felzárkóztatás főbb irányai a foglalkoztatás, az oktatás és a képzés, ezek infrastruktúra- és tőkeigénnyel egészülnek ki. Azonban van olyan iránya is a felzárkóztatásnak, amely elsősorban a közösségekre épül, a helyi lehetőségek egyszerű eszközökkel való kihasználására, és jól kiegészítik a felzárkóztatás komplex folyamatát. A programok közül kiemelkedő a szociális földprogram.

Az eredményekről Serafin József, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium főosztályvezető-helyttese beszélt.

2010. november
 
< Előző   Következő >