Menu Content/Inhalt
Kezdőlap
Válság - türelem és kitartás Nyomtatás E-mail

ImageA következő témánk sajnos senki számára sem lesz ismeretlen, hiszen mindnyájan a gazdasági válság gyűrűjében élünk. Sokat hallhattunk, hallhatunk a nehéz helyzetről szóló vitákat, fejtegetéseket, s főként rossz híreket mind a médiában, mind mindennapi beszélgetéseink szintjén.


Image
A MunkaTárs magazin két szakértő tanácsait segítségül hívva igyekszik érthetőbbé tenni a kialakult helyzetet, s egyben megkísérel mindenki számára használható válaszokat adni a válságra. Egyik riportalanyunk Bod Péter Ákos, közgazdász, politikus, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke, a Corvinus Egyetem tanára, másik beszélgetőpartnerünk pedig Török Zoltán, az egyik vezető kereskedelmi bank főosztályvezetője lesz.

Bod Péter Ákos
közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke, a Corvinus Egyetem tanszékvezetője azt mondja; Magyarország talpra állásához kétszer annyi időre van szükség, mint amennyi ideje rossz irányban haladunk. Azt már nem árulta el, ez pontosan mennyi időt jelent, nem akar senkit sem elkeseríteni. Ennek ellenére úgy gondolja, halvány előrelépések már most is láthatók, melyeket talán 2011-re valamelyest érezni is fogunk már.
Bod Péter Ákos elmondása szerint a válság kialalkulásának technikai háttere nem túlságosan bonyolult. A gazdasági visszaesés Amerik&aacut´e;ból indult ki. A bankok túlhitelezték magukat, vagyis olyanoknak is adtak kölcsönt lakásvásárlásra, akiknek nem lett volna szabad. Amíg a lakásárak növekedtek nem volt probláma, a baj akkor kezdődött, amikor az árak elkezdtek csökkeni. Amikor a piac összeomlott, a nyújtott hitelek mögött elolvadt a fedezet, s a pénzintézetek csődhelyzetben találták magukat. A közgazdász elmondása szerint a kialakult helyzet sorozatos szakmai hibák, a mohóság, valamint a felügyeletei szervek be nem avatkozásának eredménye. Egészen egyszerűen arról van szó, hogy az éveken át felfelé ívelő piac leszálló irányt vett, amit számításba kellett volna venni.  A jelenlegi gazdasági helyzet egy természetes korrekció, amit ki kell böjtölni.
Ez az amerikai krízis nagyon hamar, tulajdonképpen napok alatt átért Nyugat-Európába. A válság az itteni pénzintézetek leánybankjain keresztül azonnal éreztette hatását. Magyarországon a gazdaság egyéb más problémái mellett különösen érezhető volt a krízis. A magyar lakás és autópiac leült, baj van az építőiparban és egyéb más ágazatokban. A magyar állam deficitjét most már nem lehet külső segítséggel finanszírozni. Ezért volt kénytelen a magyar kormányzat a valutaalaphoz fordulni hitelért.
Bod Péter Ákos műsorunkban elmondta, az euro bevezetése valamelyest megelőzte volna a Magyarországon kialakult helyzetet. Felmerült, hogy ezt a lépést most is be lehetene pótolni, ám hazánk az Euróoai Unió tagjaként nem hozhat egyoldalú döntéseket. Ahogy a közgazdász fogalmaz, ez egy kalandorlépés volna. A mik választás a nehéz, de egyenes út, amin végig kell mennünk: le kell nyomni az inflációt, le kell vinni a kamatlábat, le kell vinni a deficitet. Az utóbbiért tesz is erőfeszítéseket a kormány, Bod Péter Ákos ezt a lépést nevezte meg az utóbbi évek egyetlen eredményeként. Továbbá  csökkenteni kellene az államadásógát, s nem utolsó sorban stabilizálni kellene a forintot. Ahogy mondta; a négy-öt felvételi vizsgatételből, amit az élet elénk állít, csupán egyet tudunk teljesíteni. 2009 nehéz év, még a 2010-es esztendő sem lesz könnyű, de néhány iparág már elérte a mélypontot, ami egy nagyon nehéz helyzet, de innen már csak jobb lehet.

Hallgassa meg riportunkat Bod Péter Ákossal!

ImageTörök Zoltán, a Raiffeisen bank főosztály vezetője Bod Péter Ákoshoz hasonlóan úgy látja, még sok áll előttünk a talpra álláshoz vezető úton. Az ÁFA és adóemelések, a munkahelymegszűnések, a megszorítások mind olyan kényszerű intézkedések, melyeket a lakosság szenved meg leginkább. A pénzügyi tanácsadó szerint egyetlen választásunk a türelem, életszínvonalunk, költekezéseink szempontjából pedig az önmegtartóztatás.
Tavaly nyárhoz képest mostanáig közel százezren vesztették el munkahelyüket, s további száz-százötvenezer munkahely megszűnésre számíthatunk még. A másik nagy problémát, a deveizahitelesek egyre emelkedő törlesztő részletei jelentik. A pénzügyi szakértő aharmadik nagy problémaként az állam  csökkenő adóbevételét emelte ki, melyet az általános forgalmi adó emelésével igyekszik pótolni. Júniustól 20 százalékról huszonöt százalékra emelkedik a felső kulcs. mindez azt jelenti, hogy a nyári hónapoktól meg fog emelkedik Magyarországon a pénzromlás üteme. Az árak tehát nem csak az áfa elmelése miatt, hanem a forint értékvesztése miatt is növekszenek majd. Az infláció a szakértő véleménye szerint a mostani három százalék helyett 6 százalékon tetőzhet. Ez egy kényszerű intézkedés, nincs más választása jelenleg a korméánynak. Már a korábbi évekre is jellemző volt az áfa állandó változása és a magas adóterhek, ami szintén nem tett jót a gazdaságnak. A kialakult helyzetért pedig sajnos leginkább a lakosság kénytelen megfizetni.
Török Zoltán szerint a célszerű természetesen az adóterhek csökkentése volna, azonban ezt csak úgy lehetne megvalósítani, ha az állam a kiadásokat is visszaszorítaná, önmagán kezdené el e a spórolást. Óriási az állam súlya Magyarországon a gazdaság változásait tekintve> rengeteg pénzt költ elk önmagára, szociális célokra, az adósságteher finanszírozására. Ez az utóbbi az, ami egy adottság, ezzel nem lehet mit kezdeni. A többi nagymértékű költséget az állam azonban nagyon alacsony hatékonysággal használja fel. Ahogy Török Zoltán mondja, nagyon rosszul szervezettek Magyarországon a bürokratikus folyamatok. Túlfoglalkozatás van a közszférában, a szociális jutattások pedig javarészt rosszul célzottak, ebből kifolyólag nem hatékonyak.
A pénzügyi szakértő véleménye szerint az összes külföldi példa követendő és követhető volna, hiszen, ha összehasonlítjuk hazánkat a többi uniós tagállammal, akkor azt látjuk, hogy az államapparátus Magyarországon működik a legrosszabbul.  Hazánk ugyanis nem egy skandináv típusú állam, melyben a magas adóterhek mellett egy jól működő és széleskörű szociális hálót biztosít az állam.
Az időszak túlvészelésének érdekében elsősorban türelemre int a pénzügyi szakember. A devizahiteleseknek azt ajánlja, inkább várják ki a forint megerősödését és ne váltsák devizaalapú hitelüket forintra, hiszen javulásra már az év második felétől számítani lehet. Hiszen azok, akik úgy döntenek, most váltják át hitelüket, kénytelenek lesznek egy jelentős veszteséget elkönyvelni a tőketartozáson keresztül.

Hallgassa meg riportunkat a pénzügyi szakértővel!

Riportereink az utca emberének tapasztalataira is kíváncsiak voltak a válsággal kapcsolatban. Beszélgettünk Zsuzsával, aki egy fodrászüzletet vezet. Zsuzsa elmondta, bár ott még nem tart, hogy be kellene zárnia  a boltot, lényegesen kevesebb vendég fordul meg a válság óta az üzletben. A szalon egyelőre még nem veszteséges, de félre tenni már nem tud.
Gábor annak ellenére, hogy a válság igazán érzékenyen érinti, mégis bizakodó. A válság miatti leépítések során elvesztette munkahelyét, de bízik benne, hogy szakterületén hamarosan újra el tud majd helyezkedni. A munkába állás sürgető, hiszen deviza alapú lakáshitelt vett fel, amit törlesztenie kell.
Mirella jósnőként azt mondja, az okozza a legnagyobb nehézséget, hogy az emberek többsége elveszti a lába alól a talajt, amint valamilyen külső tényező eltéríti az előre eltervezett útról. Az emberek többsége ezért tanácstalan és elkeseredett.

Hallgassa meg riportunkat!

Nehéz okosat mondani, pozitív tanulságot levonni, vagy lelkesen bíztatni magunkat bármilyen kilátástalannak tűnő, válságos helyzetben, ez tény. Lehet, sovány vigasz és közhely, de egyszer minden véget, a gazdasági válság sem tart örökké.
Ugyanúgy, ahogy a MunkaTárs magazin sem. A Harmónium Független Kommunikációs Egyesület, az összes riporter és kolléga, valamint partnerrádióink nevében köszönjük, hogy velünk tartottak. Minden hallgatónk számára biztos és szerethető munkahelyet, kitartást és lelkesedést kívánunk!
 
< Előző   Következő >