Nem elszigetelten - önkéntesként a Szigeten |
![]() A NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület a családon belüli erőszak következtében bajba jutott nőknek, lányoknak szeretne segíteni azzal, hogy az ügyelők meghallgatják őket, és felvilágosítják jogaikról a telefonálókat. Horváth Éva az Egyesület munkatársa elmondta, hogy hetente egy nő hal meg a családon belüli erőszak következtében Magyarországon, miközben a legtöbb ilyen eset megelőzhető lenne. A pszichológus az interjúban elmondta, hogy egyre inkább a 18-26 éves korosztály van veszélyben. Beszélgetés Horváth Évával a NANE Egyesületről A Régiók Fejlesztéséért Egyesület elsősorban azzal foglalkozik, hogy megismertesse az embereket a háztartásokban alkalmazható megújuló energiaforrásokkal. Orbán Katalin nagyon fontosnak tartja a környezetvédelmet, amiről általában elég szó esik, de szerinte egy alapvető szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy a meglévő háztartási eszközeinkkel megtanuljunk takarékoskodni az energiával. Ide kattintva meghallgathatja a beszélgetést Az Életrevaló Egyesület is kint volt a Civil Szigeten, ahol kérdőívek kitöltésével igyekeztek felhívni a látogatók figyelmét a függőség veszélyeire. Preszl Éva, az Egyesület elnöke az interjúban arról beszélt, hogy érdemes a fiatalok figyelmét az extrém sportok felé irányítani, mert ez is képes kihúzni őket egy megrekedt élethelyzetből. Bakos Krisztina önkéntes 16 éves kora ellenére már aktívan részt vesz az egyesület munkájában. Az Életrevaló Egyesület tagjaival készült riport 2011. augusztus |