Anyák a munka világában |
Korunk egyik divatos kérdése, hogy miként tudja összeegyeztetni egy nő karrierjét a gyermekvállalással. A feladat nehézsége nyilvánvalóan az adott élethelyzettől függ, azonban az ilyenkor felmerülő gyakorlati teendők minden esetben ugyanazok: szülési szabadság, gyes, gyed, családi pótlék, gyermekgondozási segély, anyasági és gyermeknevelési támogatás. Hosszabb kimaradás esetén pedig esetlegesen új munkahely keresése. A munkahelyükre hamarosan visszatérő vagy a babázás mellett dolgozó kismamák körében pozitív példát könnyebb volt találni: a MunkaTársban megszólaló anyukák szinte mind össze tudják egyeztetni munkájukat a gyermekvállalással. Ám, ahogy Kovács Enikő, a kisfiát másél éve otthon nevelő anyuka is mondja, a babázáshoz rengeteg segítség kell. Hiszen sok szülő kényszerül arra, hogy visszamenjen dolgozni, amint a kicsi eléri a két éves kort. Mivel két év elteltével a támogatások összege csökken, ha az apuka keresete nem elég ahhoz, hogy a családot eltartsa, más megoldást kell találni. Ekkor a csöppség sokszor bölcsődébe kerül, ami a fiatal anyuka szerint nem a legjobb megoldás. Ilyenkor óriási segítség, ha a nagyszülők elérhető távolságban vannak, s idejük is van az unokára. Persze, nem mindenki van olyan szerencsés helyzetben, hogy számíthat külső segítségre. Fehérvári Szilvia és Kozma Orsolya gyermekük születése óta sem szüneteltetik a munkát. Mindketten a Ferencvárosi Tanoda Dzsumbuj Egyesületénél dolgoznak, ahol többek között álláskeresésben is segítik a kismamákat. Ahogy mondják, pici gyerek mellett sokszor az éjszakába húzódik a munkahelyi feladatok elvégzése. Néha jól esne a több pihenés, de unatkozni semmiképp sem szeretnének. Szerencsés helyzetben vannak abból a szempontból, hogy munkahelyük bababarát: időbeosztásuk rugalmas és a gyerekeket is bárhova magukkal tudják vinni. A START Plusz kártya A START kártyákkal már előző adásunkban is foglalkoztunk. Most ismerkedjünk meg a kártyacsalád második tagjával, ami az újrakezdőknek nyújt segítséget. Ez esetben nem csak a kismamáknak kedvez a lehetőség, hanem azoknak is, akik hosszabb kihagyás után igyekeznek elhelyezkedni. Hallgassa mega START Plusz kártyáról szóló riportunkat! Ki igényelheti a Start Plusz kártyát? az a személy, - aki a gyermekgondozási segély, a gyermekgondozási díj, a gyermeknevelési támogatás, valamint az ápolási díj folyósításának megszűnését követő egy éven (365 napon) belül kíván foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesíteni, vagy - aki a gyermek egyéves korának betöltését követően, e gyermek után igénybe vett gyes folyósítása mellett kíván munkát vállalni, feltéve, hogy foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban nem áll, valamint - a tartósan álláskereső. Ki minősül tartós álláskeresőnek? Az a személy, akit az állami foglalkoztatási szerv a START PLUSZ kártya igénylésének időpontját megelőző 16 hónapon belül legalább 12 hónapig álláskeresőként nyilvántartott. Hol lehet kiváltani a Start Plusz kártyát? A lakóhely szerint illetékes adóhatóságnál (APEH) kell formanyomtatványon igényelni. START PLUSZ kártya kiváltására jogosult személy a kártya igénylésekor az állami adóhatóság által e célra rendszeresített nyomtatvány kitöltésével nyilatkozatot tesz a következőkről, s igazolja azokat a hatóság határozatával, illetve igazolásával. - az igénylés időpontjában foglalkoztatási jogviszonyban áll-e; amennyiben igen, mely munkaadónál; ilyen jogviszony fennállása esetén a jogviszony kezdetének dátumáról, illetve arról, hogy a jogviszonyt 2007. július 1-jét megelőzően a gyermekgondozási segély, gyermekgondozási díj, gyermeknevelési támogatás vagy ápolási díj folyósításának megszűnését követő foglalkoztatási jogviszonyként létesítette-e; - a gyermekgondozási segély, a gyermekgondozási díj, a gyermeknevelési támogatás, valamint az ápolási díj folyósításának megszűnését követő egy éven (365 napon) belül kíván-e foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesíteni; - a gyermek egyéves korának betöltését követően, e gyermek után igénybe vett gyermekgondozási segély folyósítása mellett kíván-e munkát vállalni; a gyermekgondozási segélyre való jogosultság megszűnésének időpontjáról; - az állami foglalkoztatási szerv a START PLUSZ kártya igénylésének időpontját megelőző 16 hónapon belül legalább 12 hónapig - pályakezdő álláskereső esetében 8 hónapon belül legalább 6 hónapig - álláskeresőként tartotta-e nyilván; - az igénylés okáról, feltüntetve, hogy első vagy ismételt igénylésről van szó; ismételt igénylés esetén fel kell tüntetni, hogy azt a korábbi START PLUSZ kártya elveszése (ideértve a jogtalan eltulajdonítást is), megrongálódása, megsemmisülése indokolja-e; - az igénylés időpontjában elérte-e az öregségi nyugdíjjogosultság megszerzésének időpontját. A gyermekgondozási segély melletti foglalkoztatáshoz igénybe vett START PLUSZ kártya az igénylő gyermekgondozási segélyre való jogosultságának megszűnésével érvényét veszti, és a továbbiakban nem használható fel. A Start kártya igénylésekor kell-e díjat fizetni? A kártya első alkalommal történő kiadása díjmentes. Díjmentesen adják ki a kártyát akkor is, ha a korábban kiadott kártyán szereplő adat megváltozott vagy téves. Ugyancsak díjmentesen adják ki a kártyát minden olyan törvényben előírt esetben, amikor az igénylő új kártyára válik jogosulttá. A kártya tulajdonosa a kártya ismételt kiadásáért 2.200,- forint összegű igazgatási szolgáltatási díjat fizet, ha az új kártya (cserekártya) kiadása az eredeti kártya birtokából való elkerülés (megsemmisülés, elveszés vagy jogtalan eltulajdonítás), illetőleg megrongálódás miatt válik szükségessé.” Milyen adatokat tartalmaz a Start kártya? Az adóigazolványt kiegészítő kártya a következő adatokat tartalmazza: - a kártya tulajdonosának neve, születési ideje, születési helye, anyja neve; - a kártyatulajdonos adóazonosító jele; - a kiállítás kelte; - az érvényesség időtartama, amely START PLUSZ kártya esetén két év, de legfeljebb a kiállítás keltétől az igénylő gyermekgondozási segélyre való jogosultságának megszűnéséig terjedő időszak. Hány alkalommal lehet a Start Plusz kártyát kiváltani? - a kártya a gyermekgondozási segély, a gyermekgondozási díj, a gyermeknevelési támogatás, valamint az ápolási díj folyósításának megszűnését követő foglalkoztatáshoz - a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén - annyiszor váltható ki, ahányszor különböző személyekre tekintettel az ellátás megállapítására sor került. - a gyermekgondozási segély melletti foglalkoztatáshoz igénybe vett START PLUSZ kártya érvényességi idejének lejártát követően a gyermekgondozási segély folyósításának megszűnését követő foglalkoztatáshoz újabb kártya nem váltható ki. - ha a START PLUSZ kártya érvényességi ideje alatt újabb gyermek születik, a következő kártya kiváltására a legfiatalabb gyermekre tekintettel kerülhet sor. Gyermekgondozási segély, gyermekgondozási díj, gyermeknevelési támogatás, valamint ápolási díj folyósításának megszűnését követő foglalkoztatás, a gyermekgondozási segély folyósítása melletti foglalkoztatás, valamint a tartósan álláskeresők foglalkoztatása kedvezményének szabályai Az érvényes Start Plusz kártyával rendelkező személy foglalkoztatásakor milyen kedvezmény illeti meg a munkaadót? A munkaadót az érvényes Start Plusz kártyával rendelkező személy esetén- kivéve ha a foglalkoztatott - az ötvenedik életévét betöltötte, vagy - életkorra való tekintet nélkül legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, a járulékkedvezmény a következők szerint illeti meg: - mentes a tételes egészségügyi hozzájárulás alól, - a munkaadói járulék és a huszonkilenc százalékos társadalombiztosítási járulék együttes összege helyett - a foglalkoztatás első évében a bruttó munkabér tizenöt százalékának, - második évében huszonöt százalékának megfelelő fizetési kötelezettség terheli. A munkaadó milyen összegű járulékalap alapján érvényesítheti a kedvezményt? A munkaadó a járulék kedvezményt legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér kétszeresének megfelelő járulékalap erejéig érvényesítheti. Ha a munkavállaló munkabére a kötelező legkisebb munkabér kétszeresét meghaladja, az azt meghaladó összeg tekintetében az általános járulékfizetési szabályokat kell alkalmazni. Mely esetben jogosult a munkaadó a kedvezmények érvényesítésére? Abban az esetben, ha a foglalkoztatás időtartama a harminc napot meghaladja és a munkaidő legalább a napi négy órát eléri, valamint ha a dolgozó a munkába lépést megelőző napon rendelkezik START Plusz kártyával vagy azt helyettesítő igazolással. A foglalkoztató a kedvezménnyel érintett foglalkoztatás időtartama alatt köteles a START PLUSZ kártyát megőrizni és a foglalkoztatásra irányuló jogviszony megszűnésekor a kártya tulajdonosa részére átadni. |