mobile spy android freeware app mit kindersicherung ortung handy samsung galaxy mobile spy for iphone 5 ios 5 android gps tracking spy app free spy software download for mobile phones spy on cell phone using imei number mobile spy live iphone
Egyéni vállalkozás


ImageAhhoz, hogy az ember vállalkozásba fogjon nem csak szakértelem, tőke és tapasztalat kell, hanem bizony egy jó adag bátorságra is szükség van. Előfordulnak olyan helyzetek, amikor belekényszerülünk a vállalkozás indításába, ám az is lehet, hogy álmunkat valósítjuk meg azzal, hogy saját utunkra lépünk. Természetesen az is elképzelhető, hogy meglévő tőkénket szeretnénk ilyenfajta befektetéssel gyarapítani, s talán az is megesik, hogy egészen egyszerűen a főnökünkből lesz elegünk. 


Gáál Béla hosszú évek óta dolgozik egyéni vállalkozóként.  Munkahelye megszűnését követően döntenie kellett: újabb állás után néz vagy saját lábára áll. Az utóbbi mellett döntött, s villanyszerelőként elkezdte a saját útját járni. Azt mondja, számára a legnagyobb problémát az állandóan változó adótörvények jelentik: a munkával járó feladatok mellett ugyanis képtelenség kiigazodni a jogszabályok útvesztőjében.

Magányos farkasként nem lehet a piacon megmaradni - mondja Deme Lászlóné. A vállalkozásokban jártas ügyvéd szerint manapság nagyon nehéz egyéni vállalkozóként biztos talpon állni.  Rengeteg részletet kell észben tartanunk, sok apróságra kell odafigyelnünk, ami a munka mellett nem mindig kivitelezhető.
Az első lépésekhez íme egy kis segítség:

 Az indulási költségek:
- illeték a vállalkozói igazolvány kiadásáért: 10.000,- Ft
- erkölcsi bizonyítvány: 2.000,- Ft

Fizetendő járulékok:
A fizetendő járulékok körét az határozza meg, hogy az egyéni vállalkozó munkaviszonyban áll-e máshol, nappali tagozatos diák-e vagy más státuszából adódóan fizetnek utána járulékokat. Ugyanis ebben az esetben bizonyos járulékok fizetése alól mentesül a vállalkozó.

Ha a vállalkozó nem rendelkezik heti 36 órát meghaladó munkaviszonnyal (és az előbb ismertetett lehetőségek sem érintik), akkor az alábbi járulékokat kell fizetni havonat, függetlenül attól, hogy volt-e bevétele a vállalkozásnak, vagy nem.


- egészségügyi hozzájárulás (EHO): 1.950,- Ft / hó

- egészségbiztosítási alap: 6% + 5% = 11%

- nyugdíjbiztosítási alap:
  1.) ha magánnyugdíjpénztári tag vagy, akkor:
         - nyugdíjbiztosítási alap: 24% + 1,5% = 25,5%
         - magánnyugdíjpénztár: 8%
  2.) ha nem vagy magánnyugdíjpénztári tag, akkor:
          - nyugdíjbiztosítási alap: 24% + 9,5 % = 33,5%

- vállalkozói adó: 4%


A fentieket akkor is fizetni kell a minimálbért véve alapul, ha semmi bevétele nem volt a vállalkozásnak az adott időszakban. 2008-ban a  minimálbér 69.000,- forint / hó. Azonban a 2006. szeptemberben életbelépett új jogszabályok értelmében dupla járulékfizetési minimum terheli a vállalkozókat, ami azt jelenti, hogy 138.000,- forint után kell megfizetni a fenti járulékokat. (Természetesen ha valakinek a bevételei nem érik el ezt az összeget, akkor kérvényezheti, hogy a 69.000-, forintnyi minimálbér után fizethesse a járulékokat.)

Ezen kívül SZJA-t kell fizetni, ami jövedelem / bevételfüggő:
18% 1.500.000 forintig, az efeletti bevételrészre 36%.

ÁFA fizetési kötelezettség ha a vállalkozó nem kért áfamentességet.
(Vagy ha a bevételei meghaladják az áfamentesség felső határát.)

Továbbá 700.000,- forint éves bevétel felett iparűzési adót, ami a bevétel 2%-a.

Szintén fizetni kell a 4%-os szolidaritási adó.

A tevékenységtől függően egyéb adónemek is felmerülhetnek (pl. kulturális járulék).


Működési költségek:
- könyvelési díj: általában egyéni vállaklozásnál 8.000 - 12.000 Ft/hó körül szokott mozogni
- igény szerint: tárhely + domain, internet, telefon, posta költség, stb.

Hallgassa meg a vállalkozóvá válásról szóló riportunkat!
 
Azok számára, akik fontolgatják saját vállalkozás indítását, léteznek bizonyos pályázati úton elérhető támogatások. Ilyen a vállalkozássá válást segítő támogatás is. A pályázat mind vissza nem térítendő segítséget, mind pedig kamatmentes kölcsönt is jelenthet azok számára, akik igénybe veszik. A feltételek régiónként kisebb-nagyobb mértékben különböznek. Az érdeklődők az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján tájékozódhatnak a részletekről; a www.afsz.hu oldalon a lakóhely szerinti régióra kattintva olvasható az egyes területekre vonatkozó kiírás.