Esély a munkára |
![]() |
![]() |
![]() Utánajártunk, hogy az állam milyen programokkal, ötletekkel próbál segíteni a szegényebb és tanulatlanabb rétegeknek a munkához jutásban, hogy mik az eddigi tapasztalatok és milyen változtatásokra volna szükség a munka világában. A hátrányos helyzetűek számára biztosított állami foglalkoztatási program két részből áll: közfoglalkoztatásból és a Nemzeti Fejlesztési Tervben szereplő projektekből, azonban az utóbbi csak szűk réteget érint. A közfoglalkoztatás által 100 000 ember jut munkához, és ezt közpénzekből finanszírozzák. A rendszer azonban nem mondható még sem hatékonynak, mert nem segíti az embereket abban, hogy a jövőben saját lábukon álljanak meg. Nincs olyan eszköz, amely segítene a rendszerben lévőket ebből az ördögi körből kilépni. A kialakult helyzeten változtatni kell, de hogyan? A megoldási lehetőségekről Kulinyi Márton, a Budapest Esély Nonprofit Kft. igazgatója beszélt riporterünknek. De létezik jó példa is Magyarországon! A Zalaegerszegi Foglalkoztatási Társaság egy példaértékű programot indított el, a munkaerő-kölcsönző szolgáltatást. A város önkormányzata a Foglalkoztatási Társaságnak 20 millió forintot ad minden évben, amellyel a kikölcsönzött munkaerő bértámogatását finanszírozza. A foglalkoztatók 40 %-os bértámogatást igényelhetnek. A programmal a munkanélküliség is csökken, és a helyi vállalkozókat is támogatják. Ez egy értékes, európában már elterjedt támogatási forma, amely jól tud alkalmazkodni a helyi igényekhez. Létezik egy másik lehetőség is, amely segély is, meg nem is. Tenni kell érte, de megéri. A szociális földprogram már 17 éve működik hazánkban. A mindenkori Szociális Minisztérium programja az önkormányzatoknak ad esélyt arra, hogy a településükön élő halmozottan hátrányos helyzetű, de önmagukért tenni akaró családoknak segítsenek. Nem pénzt adnak nekik, hanem lehetőséget, hogy a mindennapi megélhetéshez szükséges terményeket maguk termelhessék meg. Az országban körülbelül 190 település vesz részt a programban, főleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A támogatás részleteiről és a tapasztalatokról Nagyné Varga Ilona az Esély Közalapítvány Regionális Forrásközpont igazgatója beszélt a Kérdések és válaszok című konferencián tartott előadása után. 2010. október |
< Előző | Következő > |
---|